Sword Art Online: 1. kötet 7. fejezet
7. fejezet[edit]
Reggel 9 óra van.
Az időjárás ma enyhén felhős és a reggeli köd, ami a városra borult még nem szállt fel. A fény, ami kívülről szűrődött be, megtört rajta, citromsárgára festve a környéket.
Az aincradi naptár szerint ez volt a „Kőrisfa Hava”, ami azt jelentette, hogy őszbe fordul az idő. A hőmérséklet kicsit hűvös volt, ez teszi az év legfrissítőbb hónapjává ezt. De most kissé rosszul éreztem magam.
Asunára vártam a kaputéren, a 74. szint lakóterületén. Bizonyos okok miatt múlt éjszaka nem tudtam aludni, csak feküdtem Algadeben az egyszerű ágyamban és forgolódtam. Szerintem lehetett hajnali három is mire elaludtam. Rengeteg játékost segítő funkció van a SAO-ban, de sajnos olyan gomb, amitől elaludnál nincs.
Furcsa módon az ellenkezője létezik. A menü idő beállításai közt van egy „Ébresztőórának” nevezett valami, ami erővel felkelti a játékosokat. Persze a választás, hogy visszaalszol-e, vagy sem teljesen rajtad áll, de volt elég akaraterőm ahhoz, hogy kimásszak az ágyamból, mikor a rendszer tíz perccel kilenc előtt felkeltett.
Talán a lusta játékosok áldásáért, a játékban nem kell se fürödni, se átöltözni – bár van néhány furcsa játékos, aki napi rendszerességgel fürdik. De még a Nerve Gear számára is nehéz lemásolni egy teljesen folyékony közeget, ezért nem képes egy igazi fürdőt reprodukálni. Miután felkeltem rövid idővel a találkozó előtt, felvettem minden felszerelésemet mindössze 20 másodperc alatt és elsétáltam Algade teleportkapuján át ide, ahol állok, kissé idegesen az alváshiánytól, várok rá, de...
- Késik.
Már tíz perccel múlt kilenc. Szorgalmas játékosok jelentek meg egyik a másik után a kapuban és sétáltak el a Labirintus felé.
Nem sok mindent tehettem, nézegettem a labirintus térképét meg a képességeim állapotait, státuszokat, amiket már fejből tudtam.
Á, azt kívánom bár lenne egy hordozható játékkonzolom vagy valami hasonló.
Némává váltam ettől a hirtelen jött gondolattól. Egy játékkal játszani egy játékban, egyre rosszabb vagyok.
Vissza kéne mennem aludni... Gondolkozni kezdtem. Még egy kék teleport effektus jelent meg a kapuban már az isten tudja hányadik. Nem sok reménnyel figyeltem. De aztán-
- Kyaaaaa! Kérlek, menj félre!
- Ááááá!?
A játékosok, akik teleportáltak, általában a földön jelennek meg, de ez az alak pár méterrel felette jelent meg és egyenesen felém repült a levegőben.
- Huh, huh...!?
Nem volt időm sem elkapni sem kitérni előle, összeütköztünk, majd egy kupacban a földre estünk. A fejem a kőnek csapódott erősen. Ha nem lennék egy településen, akkor most sok pont veszett volna oda az életerőmből.
Ez azt jelentette, hogy ez az idióta valószínűleg beugrott a kapuba a másik oldalon, és ugyanúgy jelent meg itt. Ez a gondolat villant át az agyamon. Még mindig kába voltam, felemeltem a karom és megragadtam a rajtam fekvő idiótát hogy ellökjem.
- Hmm?
Valami furcsa és nagy dolgot éreztem a kezemben. Másodszor is megmarkoltam, majd harmadjára, hogy rájöjjek mi ez a rugalmas és telt érzés.
- K-Kyaaa!!
Hirtelen hangos sikítás hatolt a fülembe, majd a fejem megint a földnek csapódott. Ugyanakkor, a súly felemelkedett a testemről.
Előttem egy női játékos ült a földön, piros és fehér egyenruhát viselt térdig érő szoknyával és a tokjában pihenő ezüstfehér vívókarddal. És valami oknál fogva, megmagyarázhatatlan dühvel a szemében bámult rám. Az arcán a legerősebb fokú érzelmi jelek látszódtak, az egész arca fülig vörös volt, a két karját védekezően fonta keresztbe a mellkasa... Mellkas?
Hirtelen ki tudtam találni mit fogtam meg a jobb kezemmel. Arra is rájöttem, kissé későn, hogy milyen veszélyes helyzetbe kerültem. Minden, a veszélyes helyzetek elkerülésére kidolgozott módszereim, amik a fejemben voltak, eltűntek.
Miközben kinyitottam, majd újra becsuktam, nem is tudatosult bennem ez a mozdulat, kinyitottam a szám.
- Sz-Szia. Jó reggelt, Asuna.
A düh a szemében még világosabban lobbant fel. És ezek pontosan olyan valaki szemei voltak, aki tenni készül valamit a fegyverével.
Azon kezdtem gondolkozni, hogy kellene egy „menekülés” opció, ez villant át az agyamon mikor a kapu újra felragyogott kéken. Asuna meglepett kifejezéssel nézett hátra, majd gyorsan felkelt, és a hátam mögé bújt.
- E...?
Anélkül, hogy tudnám miért, én is felálltam. A kapu még fényesebben ragyogott, mikor az újonnan érkező megjelent a közepén. Ezúttal a játékos mindkét lába a földön volt.
Mikor a fény elenyészett, felismertem az érkező személyt, és a rajta lévő impozáns fehér köpenyt a vörös szimbólumokkal. A fickó, aki egy KoB egyenruhát viselt, és egy túldekorált kardot hozott magával, az a hosszú hajú testőr volt, aki tegnap Asunát követte. Kuradeel volt a neve, azt hiszem.
Kuradeel ráncai a homlokán elmélyültek, mikor meglátta Asunát mögöttem. Nem tűnt öregnek. A húszas éveinek az elején járhatott, de az arcán lévő ráncok miatt öregebbnek nézett ki. Olyan erősen szorította össze a fogait, hogy azt szinte már hallani lehetett, majd alig titkolt dühvel a hangjában megszólalt.
- A...Asuna-sama, nem kéne ilyet tennie...!
Azt gondoltam, hogy ez egyre bonyolultabb lesz mikor meghallottam a hangját, ami már a hisztérikussal volt határos és behúztam a nyakamat. A mélyen ülő szemeiben düh látszott, miközben Kuradeel megint megszólalt.
- Most, Asuna-sama, menjünk vissza a főhadiszállásra.
- Nem. Még csak szolgálatban sem vagyok ma! ...És Kuradeel, miért álltál korán reggel a házam előtt?
Asuna ingerülten vágott vissza mögülem.
- Fufu, tudtam, hogy valami ilyesmi fog történni, ezért már egy hónapja Salemburgba mentem, hogy figyeljem a házát.
Csak nekem kellett volna meglepődnöm Kuradeel büszke válaszán. Asuna is megdermedt. Hosszú csend után erőltetett hangon kérdezett rá.
- Ez is a vezér parancsainak része?
- Az a kötelességem, hogy fedezzem magát, Asuna-sama. A házának figyelése is beletartozik...
- Mit értesz beletartozik alatt, idióta!
Kuradeel hozzánk sétált, az arckifejezése még dühösebb és idegesebb lett, félretolt engem az útból és megragadta Asuna kezét.
- Nem értetted meg. Kérem, ne legyen ilyen... Most térjünk vissza a főhadiszállásra.
Úgy tűnt Asuna megrémült a hangjától, ami mintha valami alig titkolt dolgot rejtegetne. Könyörgő pillantást vetett felém.
Igazság szerint azon gondolkoztam, hogy el kéne futni, ahogy azt mindig is tettem ilyen helyzetekben. De most látva Asuna szemeit, a kezem magától megmozdult. Megragadtam Kuradeel Asunát tartó kezét, és addig növeltem az erőt a kezemben, amíg a bűnözést megelőző kód engedte.
- Bocs, de kölcsönveszem az alvezéredet a mai napra.
A mondat hülyén hangzott még az én füleimnek is, de már nem szívhattam vissza. Kuradeel, aki szándékosan levegőnek nézett mostanáig, fogcsikorgatva elhúzta a kezét.
- Te!
Érdes hangon kiáltott fel. Még ha a rendszer túlzott is, akkor is volt valami furcsa a hangjában.
- Garantálom Asuna biztonságát. Különben sem akarjuk kihívni ma a vezért. Visszatérhetsz a főhadiszállásra egyedül is.
- Ne szórakozz velem! Azt hiszed egy olyan szánalmas játékos, mint te meg tudja védeni Asuna-samát!!
- Valószínűleg jobban, mint te.
- Te arcátlan bolond! Ha ilyen nagy a szád, akkor feltételezem, be is tudod bizonyítani.
Kuradeel arca most falfehér volt, előhívta a menüjét a jobbjával, majd gyorsan matatott rajta. Pillanatokkal később egy félig átlátszó rendszerüzenet jelent meg előttem. Ki tudtam találni, hogy mi, mielőtt még elolvastam volna.
[Egy 1-az-1 ellen párbaj felkérés érkezett Kuradeel-től. Elfogadod?]
A kifejezéstelenül ragyogó betűk alatt az Igen/Nem gombok és még pár másik opció volt. Vetettem egy pillantást Asunára. Nem láthatta az üzenetet, de úgy néz ki, kitalálta mi folyik itt. Azt gondoltam, hogy megpróbál megállítani, de meglepődve láttam, hogy rideg arckifejezéssel bólint.
- Oké? Nem lesz baj a klánban?
A suttogva feltett kérdésemre Asuna ugyanúgy válaszolt.
- Rendben lesz. Magam jelentem ezt a vezérnek.
Válaszul bólintottam, majd megnyomtam az Igent és kiválasztottam az „Első Csapás Mód”-ot az opciók közül.
Ez egy olyan párbajmód, amit az nyer meg, aki az első tiszta vágást ejti ellenfelén, vagy le tudja venni az ellenfél életerejének a felét. Az üzenet az [Elfogadtad az 1-az-1 ellen párbajt Kuradeellel]-re változott és megjelent alatta egy visszaszámlálás 60 másodpercről. Mikor az eléri a nullát, a HP védő rendszer, ami a városokban működik, ideiglenesen kikapcsol, és össze tudjuk mérni kardunk erejét, míg egyikünk nem győz.
Úgy tűnik, Kuradeel sajátosan értelmezte Asuna beleegyezését.
- Kérem, figyeljen, Asuna-sama! Bebizonyítom, hogy a maga védelmére senki sem alkalmasabb nálam!
Olyan arckifejezéssel kiabálta ezt, ami alig rejtette el mennyire élvezi ezt a helyzetet. Előhúzta a hatalmas kétkezes kardját a hüvelyéből, és csengő hang kíséretében elhelyezkedett.
Megbizonyosodtam arról, hogy Asuna távolabb húzódott, mielőtt kivontam volna az egykezes kardomat a hátam mögül. Ahogy egy híres klán tagjától elvárható, az ő kardja jobban nézett ki az enyémnél. Nem csak az egykezes és a kétkezes kard mérete volt a különbség, hanem az is, hogy az enyém egyszerű és praktikus fegyver volt, míg az övé teljesen feldíszített volt egy csúcskategóriás mesterember keze által.
Ahogy ott álltunk egymástól öt méterrel várva a visszaszámlálás végét, az emberek elkezdtek körénk gyűlni. Nem volt meglepő. Egy kaputéren álltunk egy város közepén, és mindketten elég jól ismert játékosok voltunk.
- Kirito, a szóló játékos és egy KoB tag párbajoznak!
Amint valaki ezt kiabálta, éljenzések hallatszottak innen és onnan is. Mióta a párbajok általában csak a képességek összemérése volt barátok közt, a nézők éljeneztek és fütyültek, nem törődve a helyzettel, ami idáig vezetett.
De amint az időzítő visszaszámol, mindez kezdett homályba merülni. Hűvös nyugalom járta át testem, mint mikor egy szörnnyel küzdök. Arra fókuszáltam, hogy olvasni tudjak a levegőből, ami Kuradeelt körülveszi, aki idegesen nézelődött jobbra-balra, és figyeltem az állását, meg ahogy a lábát mozdítja.
Az emberek nagyon is hajlamosak bizonyos viselkedéseket mutatni, mikor egy képességet használnak. Mindegy, hogy támadó vagy védekező képesség vagy, hogy alulról indul felfelé, ha a testük elárulja ezeket az információkat, az egy kritikus gyengeséggé válhat.
Kuradeel kardja kicsit hátradől a törzse és az alsó teste lefelé hajlik. Ez egyértelműen egy jel arra, hogy egy nagyra törő robbanó típusú támadást fog használni. Persze ez lehet egy átverés is. Magamat és a kardomat egy alacsony és nyugodt tartásba helyeztem azt a benyomást keltve, hogy az első csapásom egy gyenge vágás lesz az alsó teste felé. Csak a tapasztalataidban és az érzéseidben bízhatsz, amikor átverések után kutatsz.
Mikor a számlálás egy számjegyűvé vált, bezártam az ablakot. Már nem hallottam a tömeg zajait.
Láttam Kuradeelt, aki gyorsan kapkodta tekintetét köztem és az ablak közt, az izmai megfeszültek. Egy szó [PÁRBAJ!!] jelent meg a köztünk lévő térben, és ugrottam. Szikrák pattantak a csizmám talpa alól, és a levegő fütyült a fülem mellett, ahogy átvágtam rajta.
Pillanatnyi késlekedés nélkül mozdult Kuradeel teste is. De meglepetés látszott az arcán, mikor eloszlattam a gyenge védekező típusú képességgel kapcsolatos várakozásait és támadtam.
Kuradeel első csapása, ahogy azt sejtettem, a kétkezes kard egy erős robbanó képessége volt: az „Avalanche”. Ha a védelem gyenge, akkor a védekező fél még blokkolhatja a vágást, de nem fog tudni visszatámadni az azonnali csapás miatt, azaz, aki ezt használja, az időt tud nyerni, hogy újra készen álljon, amíg a robbanás köztük elterült. Ez egy nagyon jó magas szintű képesség. Nos, legalábbis szörnyek ellen.
Jómagam, aki előre tudta, mit fog Kuradeel tenni, a robbanó típusú képességet, a „Sonic Leap”-et választottam. Ha mindketten támadunk, akkor a képességeink összeütköznek.
Ha csak a képességek erejét nézzük, az övé volt az erősebb, és a játék a nagyobb erejű képességnek kedvez, ha két támadás találkozik. Ebben az esetben a kardom elgörbülne, és a képessége megüt, gyengébben, de az még mindig elég lenne, hogy befejezze a párbajt.
A kard, ami hátrahajlott, narancsszínű fényt kezdett árasztani magából, amint felém száguldott. A státuszai elég magasak voltak, ahogy azt a legjobb klántól elvárható, mivel a támadás elkezdéséhez szükséges idő rövidebb volt, mint amire számítottam. A fényesen ragyogó penge száguldott. Ha ezt a képességet egyenesen megütöm, minden bizonnyal elég sérülést szereznék a párbaj végéhez.
Kuradeel arcán az eksztázis látszott a nyilvánvaló győzelemtől. De...
A kardom, ami fejmagasságból indult, kicsit gyorsabban mozgott, ferde zöld vonalat húzva maga után és megütötte a kardját, mielőtt az befejezhette volna a támadást. A játék kiszámolta a sérülést, amit a kardom adott, és hatalmas szikrát produkált.
Egy másik eredménye annak, ha két kard összeütközik, a „Fegyver Törés”. Csak akkor következik be, ha a fegyver egy súlyos vágást kap egy gyenge pontjára.
De biztos voltam benne, hogy el fog törni. A fegyvereknek, amiken túl sok dísz volt, alacsony volt az ellenálló-képességük.
Ahogy az várható volt - egy fülsértő hanggal - Kuradeel kétkezes pengéje eltört. Olyan effekt volt, mint egy robbanás.
Elrepültünk egymás mellett a levegőben és ott értünk földet ahonnét a másik elugrott. A kardjának letört fele megperdült a levegőben, megcsillant rajta a napfény mielőtt beleállt köztünk a kőbe. Azután, mind a letört fél és az ami Kuradeel kezében maradt rengeteg darabra esett szét.
Csönd terült szét a téren. Minden néző lefagyva, tágra nyílt szájjal állt. De miután földet értem, felálltam, és szokásomhoz híven meglendítettem a kardom balról jobbra, elkezdtek éljenezni.
- Csodálatos!
- Vajon tényleg ez volt a célja!?
Ahogy hallottam mindenki kritizálni kezdte a rövid harcot, felsóhajtottam. Még ha csak egy egyszerű képesség volt csak, felfedve még egy lapot a kezemből, nem volt valami örömteli.
A kardommal a kezemben odasétáltam ahol Kuradeel ült háttal nekem. A hátat, ami fehér köpeny borított, erősen rázkódott. Miután szándékosan hangosan elraktam a kardom, halkan megszólaltam.
- Ha akarsz támadni egy másik fegyverrel, újra megküzdök veled... De ennyi elég volt, nem?
Kuradeel meg sem próbált rám nézni. Mindkét kezét megrázta a földön, mintha beteg lenne. De aztán, csikorgó hangon megszólalt.
- Lemondok.
Azt is mondhatta volna, hogy „Feladom” vagy, hogy „Vesztettem” japánul.
Közvetlen azután bíbor sorok jelentek meg pontosan ott, ahol a csata kezdetét jelző szó is, ezúttal a párbaj végét és a győztest adva hírül. Még egy éljenzés hangzott fel, majd Kuradeel felállt és a nézők felé ordított.
- Mit néztek!? Tűnjetek el!
Majd lassan felém fordult.
- Te... Megöllek... Meg foglak ölni...
Nem tagadhatom le, kissé felkavartak azok a szemek.
Az érzelmek a SAO-ban szerintem kissé túlzottak, de még azzal együtt is a gyűlölet, ami Kuradeel mélyen ülő szemeiben látszódott ijesztőbb volt, mint bármilyen szörny.
Ahogy ott álltam a meglepetéstől, valaki mellém lépett.
- Kuradeel, mint a Vér Lovagjainak alvezére, parancsot adok neked. Felmentelek a testőri pozícióból. Térj vissza a főhadiszállásra, és maradj ott további utasításig.
Asuna szavai és arckifejezése hideg volt. De szorongást éreztem mögötte és önkéntelenül a vállára tettem a kezem. Asuna merev, feszült teste kissé megdőlt.
- M... Mi... ez...
A hang alig ért a füleinkhez. A többi, valószínűleg a káromkodás szavai elvesztek a szájában. Kuradeel ránk bámult. Kétség kívül azon gondolkozott, hogy ránk támad a tartalék fegyverével, még ha tudta is, hogy a bűnözést megelőző kód meg fogja állítani.
De, bárcsak alig, de visszafogta magát, és kivett egy teleport kristályt a ruhájából. Felemelte, olyan erősen szorítva, hogy azt gondoltam el fogja törni, és azt motyogta „Teleportálás... Grandum”. Gyűlölettel bámult ránk, miközben eltűnt a kék fényben.
Ahogy a fény eltűnt csend söpört végig a téren. A nézők döbbentek látszódtak Kuradeel haragjától, de aztán kis csoportokban távoztak. Csak Asuna és én maradtunk.
Mit kéne mondanom? Ez a gondolat kavargott a fejemben, de mivel két évig egyedül éltem, semmi hasznos nem jutott eszembe. Még csak nem is éreztem, hogy mi lenne a helyes dolog.
Végül aztán Asuna ellépett és gyenge hangon megszólalt.
- Bocsánat. Belekevertelek ebbe.
- Nem... Jól vagyok, de te jól vagy?
Lassan megrázta a fejét, a legnagyobb klán alvezére egy lelkes, de gyenge mosolyt adott.
- Igen, azt hiszem, én vagyok a hibás, mert olyan durván ráerőltettem mindenkire a szabályokat, csak azért, hogy gyorsabban kitisztítsuk a játékot...
- Azt hiszem... nem tehettél mást. Ha nem lenne valaki, aki olyan, mint te, az előretörésünk lassabb lenne. Nos, ez nem igazán olyan, amit egy hozzám hasonló lusta szóló játékos mondhat... Á, nem úgy értettem.
Nem igazán tudtam mit próbálok mondani, ezért mindent mondani kezdtem, ami eszembe jutott.
- …Szóval senki sem mondhatna ilyet, te... kivehetnél egy pihenőt valakivel, aki olyan meggondolatlan, mint én.
Erre Asuna pislogott párat összezavarodott kifejezéssel, aztán kissé keserűen elmosolyodott, és meglágyult az arca.
- Nos, köszönettel tartozom. A mai napot élvezni fogom, amennyire lehet. Te mész elől.
Lendületesen elfordult és elindult a városból kivezető úton.
- Mi? Hé! Felváltva kéne elfoglalnunk az elől haladó pozícióját!
Még ha panaszkodtam is, sóhajtottam egyet a megkönnyebbüléstől és követtem a finoman lengedező mogyoróbarna hajat.
| 6. fejezet | Főoldal | 8. fejezet |
