Sword Art Online: 1. kötet 18. fejezet
18. fejezet[edit]
A horgászzsinegre fűzött úszó meg se moccant. Zsibbadtság kúszott az agyamra, ahogy a táncoló napfény megtört a hullámzó tó szikrázó vizén.
Hatalmas ásítással kihúztam a zsinórt. Csak az üres ezüst horog csillogott a végén; a csali, amit rátettem eltűnt.
Már tíz napja hogy a 22. szintre költöztünk. Hogy élelmet tudjak szerezni, kitöröltem a kétkezes kardképességemet, amit régen fejlesztgettem egy rövid ideig, lecseréltem a horgász képességre. Megpróbáltam Taikoubou-t utánozni a horgászásban, de még semmit se sikerült fognom. Az képességpontok még csak alig haladták meg a 600-at, így nem számítottam semmi nagyra, de azt gondoltam, hogy mostanra már csak fogok valamit. Ehelyett nap nap után csak pocsékolom a csalit, amit a faluban vettem.
- Gah, ez idegesítő... - panaszkodtam magamnak, félredobtam a horgászfelszerelést, és a földre vetettem magam. A tó fölött fújó szél hideg volt, de a nagykabát, amit Asuna varrt nekem saját kezűleg, melegen tartott. Asuna még csak most tanulja a varrásképességet, ezért ez a kabát nem volt olyan jó, mint amit az NPC-k árulnak, de használható volt, és meleg, semmi bajom nem volt vele.
A „Ciprus hónapja” volt Aincradban, ez a Novembernek felel meg Japánban. Bár már majdnem tél volt, a horgászást nem befolyásolják az évszakok a SAO-ban. Talán csak elhasználtam minden szerencsémet, mikor ilyen gyönyörű feleséget fogtam magamnak.
Mikor idáig jutottam, elöntötte a boldogság a belsőmet, és széles mosoly terült el az arcomon. Majd hirtelen, egy hang ütötte meg a fülemet.
- Hogy megy?
A meglepettségtől felugrottam és hátrafordulva egy embert láttam ott állni.
Vastag ruhákba öltözött, még fülvédős sapkája is volt, és hozzám hasonlóan egy horgászfelszerelést tartott a kezében. A meglepő benne a kora volt. Akárhonnan is nézem, legalább ötven évesnek tűnt. A fémkeretes szemüveg mögött ülő szemek nyugdíjas korról árulkodtak. A SAO keményvonalas játékfüggői közt nagyon ritkán látni valakit, aki ilyen öreg. Tulajdonképp még egyet sem láttam, Talán...?
- Nem vagyok NPC - mosolygott keserűen, mintha olvasna a gondolataimban. És lassan leereszkedett a lejtőn.
- Bocsánat, csak csodálkoztam...
- Semmi baj. Érthető. Valószínűleg én vagyok itt a legöregebb játékos.
Az egész testét rázta a szívből jövő „Va-ha-ha” nevetés.
- Bocsánat - mondta, és leült mellém. Kivett a farzsebéből egy csalis dobozt, ügyetlenül megnyitott egy felugró menüt, elővette a horgászbotját, és felcsalizta.
- A nevem Nishida. Horgász vagyok itt. Japánban én voltam a karbantartók feje a Tohto Szélessávú Kapcsolatoknál. Elnézést, de nincs nálam névjegykártya.
Megint nevetett.
- Á...
Volt egy remek tippem arra, hogy miért van bent a játékban. A Tohto egy hálózatkezelő cég volt, ami együttműködött az Argussal. Ők feleltek a SAO szervereinek hálózati kapcsolataiért.
- Kirito vagyok. Nemrég költöztem ide a felsőbb szintekről. Nishida úr...biztos dolgozott... a SAO hálózatának karbantartásán...?
- Én feleltem érte - bólintott Nishida. Zavaros érzésem támadt. Eszerint ez az ember pusztán a munkája miatt keveredett bele itt mindenbe.
- Haha, a feletteseim azt mondták, hogy nem kell bejelentkezni, de nem lehetek teljesen nyugodt, ha nem látom a munkámat a saját szememmel, ez egy öregember rigolyája - mondta, miközben meglendítette a botot. Bárki láthatta rajta, hogy kiváló képességű horgász. Látszólag szeret beszélni, mivel választ sem várva folytatta. - Rajtam kívül úgy húsz, harminc idősebb ember került ide, más-más okokból. A legtöbbjük a Kezdetek Városában él biztonságban, de én jobban élvezem ezt annál, hogy csak üljek a városban és naponta háromszor egyek - kicsit feljebb emelte a botját. - Végig kiváló folyókat és tavakat kerestem, és végül ide vezetett az utam.
- Ó, igazán... Nos, itt alig vannak szörnyek - mondtam, de Nishida csak mosolygott, és nem válaszolt, helyette egy kérdést tett fel nekem:
- Vannak más jó horgászhelyek a magasabb szinteken?
- Hmmm... Hát a 61. szint egy hatalmas tó, vagy még jobb szó rá a tenger, és azt mondják, ott nagy halakat szoktak fogni.
- Ó! El fogok menni oda valamikor.
Ebben a pillanatban az úszója táncolni kezdett. Nishida nem vesztegette az időt és bevágott. Úgy tűnt a horgászképessége elég magas, pont úgy, mint a tényleges horgász jártassága.
- Váó, ez hatalmas!
Előrehajoltam, Nishida pedig nyugodtan feltekerte a zsinórt, és kihúzta a kéken csillogó halat. A hal csapkodott párszor, majd eltűnt Nishida leltárában.
- Bámulatos!
- Semmiség - válaszolt zavart mosollyal Nishida. - Csak fejlesztened kell a horgász képességed.
Fejét vakargatva hozzátette:
- Bár meg tudom fogni, de nem tudom rendesen elkészíteni... Úgy ennék egy jó sashimit vagy grillezett halat, de kellene hozzá szójaszósz.
- Ah... Ja... - hezitáltam. Azért költöztünk ide, hogy távol legyük a többi embertől, de szerintem ez az ember nem igazán pletykás. - Én tudok olyanról, aminek szójaszósz íze van.
- MI!?
Nishida közel hajolt hozzám, a szemei ragyogtak a szemüvege mögött.
Asuna üdvözölt mikor visszatértem, de mikor meglátta Nishidát, a meglepettségtől tágra nyílt a szeme, de csak mosolygott.
- Üdv itthon. Egy vendég?
- Igen. Ő itt Nishida úr, egy horgász. És... - elhalkultam, mikor Nishida felé fordultam. Nem voltam biztos benne, hogy mutassam be neki Asunát. Asuna mosolygott, és bemutatta magát:
- Asuna vagyok, a felesége. Üdvözlöm minálunk - bólintott magabiztosan.
Nishida tátott szájjal bámulta Asunát. Asuna sima hosszú szoknyát és kenderből készített inget viselt köténnyel, és hozzá fejkendőt. Teljesen másképp nézett ki, mint a KoB impozáns harcosaként, de a szépsége nem változott.
Nishida pislogott néhányat, majd mikor magához tért, megszólalt:
- Áá, ahh, elnézést kérek. Csak megdermedtem egy pillanatra. Bocsánat, hogy így megbámultam... - vakargatta a fejét és nevetett.
Asuna bevettette az összes főzési tapasztalatát azon a halon, amit Nishida fogott, és az asztalra rakta a sashimit és a grillezett halat szójaszósszal körítve. Mikor a házi szójaszósz illata belengte a házat, Nishida orrlyukai kitágultak, és örömtelien tekintett az asztalra.
Az íze sokkal inkább hasonlított egy sárgafarkú izére kevés olajjal, mint egy édesvízi haléra. Nishida szerint legalább 950 horgász pont kell ahhoz, hogy ezt ki tudd fogni. Rövid beszélgetés után mindhárman enni kezdtünk a pálcákkal.
A tányérok egy szempillantás alatt kiürültek, és Nishida hálás arckifejezéssel tartotta a forró teáscsészét.
- Áá, ez kiváló volt. Nem is gondoltam volna, hogy létezik szójaszósz ebben a világban...
- Ó, ez házi készítésű. Ha ízlett elvihet magával egy kicsit.
Asuna kis üveggel tért vissza a konyhából, és átnyújtotta Nishidának. Szerintem jó ötlet volt, hogy nem adta meg a receptet. Asuna rámosolygott.
- Semmiség, máskor is hozhat még ilyen finom halat - mondta. - Kirito-kun még semmit se fogott.
Övön alul ért a támadás, csendben kortyoltam egyet a teából, mielőtt válaszoltam volna.
- Nem tehetek róla, a környék tavai túl nehezek.
- Nem igazán. Az egyetlen nehéz tó az, ahol Kirito-san horgászott.
- Eh...
Nishida szavaitól némává váltam. Asuna a hasát fogva nevetett.
- Miért pont így állították be...?
- Nos az a tó... - Nishida lehalkította a hangját, így Asunával előrehajoltunk. - Szerintem az ad otthont egy helyi istennek.
- Helyi isten? - visszhangoztuk mindketten. Nishida mosolygott, feljebb tolta a szemüvegét, és folytatta:
- A falu boltjában van egy csali, ami sokkal drágább, mint a többi. Kíváncsi voltam, hogy milyen, ezért vettem egyet kipróbálásra.
Nagyot nyeltem.
- De nem fogtam semmit azzal a csalival. Miután már több helyen is kipróbáltam, arra gondoltam hogy megpróbálom annál a magas szintű tónál is.
- Fogott valamit?
- Hát valami elvitte a csalit - bólintott Nishida, és sajnálkozóra vált arckifejezéssel folytatta. - De nem voltam elég erős ahhoz, hogy kihúzzam, és a végén még a botot is elvitte. Csak az árnyékát láttam az utolsó pillanatban. Nem egyszerűen hatalmas volt; talán szörnynek nevezhetnénk, de nem olyan, mint amik a mezőkön jelennek meg - tárta szélesre a karjait. Ez állhat a sokatmondó mosolyának a hátterében, mikor azt mondtam, hogy „itt alig vannak szörnyek”.
- Váó, látni akarom! - kiáltott fel Asuna szikrázó szemekkel. Nishida elkapta a tekintetem és megszólalt:
- Akkor van egy ajánlatom... Mennyire bízol az erőpontjaidban, Kirito-san?
- Nos, elég jók...
- Akkor mit szólnál hozzá, ha együtt horgásznánk? Én tartom, amíg ráharap, és a többit rád hagyom.
- Hmm, „Váltás” horgászat közben... Lehetséges ez? - oldalra billentettem a fejem.
- Próbáljuk meg, Kirito-kun! Izgalmasnak hangzik! - mondta Asuna, az arcára volt írva az izgatottság. Bár az is igaz, hogy én is érdekesnek találtam.
- Akkor gyerünk!
Mikor válaszoltam, Nishida arcán egy mosoly terült el.
- Ez a beszéd, va-ha-ha!
Este.
Asuna egy „Hideg-hideg” kiáltással az ágyba mászott, és elégedett hangot hallatva hozzám bújt. Álmosan pislogott, majd elmosolyodott, mintha eszébe jutott volna valami.
- Sok különböző ember él itt.
- Érdekes volt, nem?
- De.
Asuna arcáról eltűnt a mosoly.
- Mostanáig csak a felsőbb szinteken harcoltam - suttogta. - El is felejtettem, hogy vannak itt olyanok is, akik normális életet próbálnak élni...
- Nem úgy értem, hogy mi különlegesek lennénk, de mivel olyan magas a szintünk, hogy a frontvonalon harcolunk, szerintem felelősséggel tartozunk a többiek iránt.
- Sose gondolkoztam így... Úgy éreztem, hogy úgy élhetem túl, ha megerősödök.
- Szerintem sok ember számít rád. Természetesen én is.
- Az én személyiségemmel, ilyen elvárásokat hallva elfutni támadna kedvem.
- Ó, te - duzzogott Asuna.
Megsimogattam a haját, és azt reméltem ez az élet még sokáig fog tartani. Nishidáért és a többi játékosért, előbb-utóbb vissza kell térnünk a frontvonalra. De legalább most...
Agil és Klein leveleiből tudom, hogy nehéz idők járnak a 75. szinten. De a szívem legmélyén hittem, hogy a legfontosabb dolog jelenleg az életem Asunával.
| 17. fejezet | Főoldal | 19. fejezet |
