Sword Art Online: 2. kötet 1. fejezet

1. fejezet

Silica egyike volt a ritka „Szörnyszelídítőknek” a SAO-ban, vagy talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy „egykor” közülük való volt. A bizalmasa, egy szörnyszelídítő szimbóluma, már nem volt többé mellette.

A szörnyszelídítő nem egy osztály, se nem egy képesség volt a rendszer által, hanem egy kifejezés, amit a játékosok használtak.

Ritka alkalmanként, agresszív szörnyek érdeklődést mutatnak emberek iránt. Ha nem szalasztod el az alkalmat, akkor sikeresen megszelídítheted a szörnyet, ha adsz neki egy falat ennivalót. A szörny ekkor a játékos „Bizalmasa” és egy drága társ lesz, aki támogatja a játékost különféle módokon. A játékosokat, akiknek sikerül a szelídítés mind dicsérettel, mind irigységgel emlegetik.

Persze nem minden szörny lehet bizalmas; csak nagyon kevés szörnyet lehet megszelídíteni. A feltételek, hogy az esemény bekövetkezzen nem voltak tiszták, de egy biztos, hogyha túl sokat öltél meg abból a bizonyos fajtájú szörnyből az esemény nem következhet be.

Ez egy igen nehéz feltétel, ha jobban belegondolsz. Még ha valaki meg is próbált szerezni egy familiárist azáltal, hogy sokszor találkozik velük, a szörnyek agresszívak és a játékos nem tudja elkerülni a harcot velük. Más szavakkal, ha valaki szörnyszelídítővé akart válni, akkor újra és újra találkoznia kellett a bizonyos szörnnyel, és ha az esemény nem következett be akkor elfutni. Nem nehéz elképzelni mennyire idegesítő lehet ez.

Mondhatjuk úgy, hogy Silica nagyon szerencsés volt ebben a helyzetben.

Semmi tudással erről, belépett valamilyen erdőbe csak úgy, minden ok nélkül az emeleten, csak mert akkor úgy érezte. Az első szörny, amivel találkozott nem bántotta, hanem egyszerűen közeledett hozzá. Adott neki egy mogyorót, amit az azelőtti nap vett minden gondolat nélkül és pont úgy adódott, hogy a szörny kedvelte az ételt.

A szörny egy „Tollas sárkány” volt. Az egész testét puha világoskék tollak borították és két hosszú tolla volt farok helyett. A kicsi sárkány igen ritka volt, csak ha már róla van szó. Talán Silica volt az első, akinek sikerült egy ilyet szelídítenie, ami egyből a szóbeszédek témájává vált, amikor visszatért a városába „Friben-be” a nyolcadik emeleten miközben az állat a vállán ült. Másnap számtalan játékos próbálta megszelídíteni a tollas sárkányt Silica információit követve, de egyiküknek sem sikerült.

Silica a kissárkányt „Pinânak” nevezte el. Ez ugyanaz a név volt, amit a való világban a macskájának is adott.

A familiáris szörnyekről tudni kellett, hogy a státusz pontjai alacsonyak voltak, ha aktuális harcra került sor és Pinâ se volt különb. Ám voltak helyette különleges képességei: egy észlelő képesség, ami figyelmeztette a játékost a közelítő szörnyekről, egy képesség, ami bizonyos mértékig gyógyította a játékost és így tovább. Ezek mind hasznosak voltak és a napról napra való vadászatot jócskán megkönnyítették. De, ami a legboldogabbá tette Silicát az a melegség és kényelem érzet volt, amit Pinâ létezése nyújtott.

A mesterséges intelligenciája a szörnyeknek nem volt olyan nagy. Persze, nem tudtak beszélni, és csak jó néhány parancsot értettek meg. De Silicának, aki tizenkét évesen belépett a játékba, és akit összetört a félelem és az idegesség, Pinâ egy megmentő volt, amit nehéz volt elmagyarázni szavakban. Nem túlzás azt mondani, hogy Silica „Kalandjai” - ami itt az életben maradást jelentette – Pinâval kezdődött.

Egy év után, Silica és Pinâ egyenletesen fejlődtek, és mint egészen jó tőrhasználó vált belőle. Ez elég híressé tette a közepes szintű játékosok között, mint közülük az egyik legjobb.

Persze még mindig messze állt azoktól a felsőosztályú játékosoktól, akik a fronton harcoltak; de valamelyest, azt a néhány száz játékost, akik a játék kitisztítását végezték a hétezer emberből ritkábban lehetett látni, mint a szörnyszelídítőket. Ezért híressé válni az átlag játékosok között hasonló volt, mint a játék egyik idoljává válni.

Mivel a női játékosok igen ritkák voltak, főleg ha tudták, hogy hány éves, nem tartott sokáig „Sárkánymester Silicának”, hogy híressé váljon számtalan rajongóval. Rengeteg meghívást kapott csapatoktól és céhektől, akik egy idolt akartak és ez persze elkerülhetetlen volt, hogy büszkesége túláradjon. Ám végül a büszkesége okozta a végzetes hibáját, és nem fordulhatott vissza akármennyire is bánta meg.

Veszekedés egy apró részlet felett mindent megváltoztatott.

Silica egy hatalmas erdőben volt északon, a harmincötödik emeleten, amit csak úgy ismernek, mint „A barangolás erdeje”, egy társasággal, akiket csak két hete ismert meg. Annál a pontnál még messze voltak a fronttól, ami az ötvenötödik emeleten volt akkor, vagyis a harmincötödik emeletet már kitisztították. De a magasabb osztálybeli harcosok nem törődtek mással, mint a labirintus területtel, vagyis kisebb vártornyok, mint „A barangolás erdeje” híres hely volt az átlag játékosok számára.

A hatszemélyes társaság, amihez Silica csatlakozott képzett harcosokból volt összetéve, reggel óta harcoltak és elég sok tárgyat találtak, beleértve pár kincses ládát is. Amikor már a nap már lenyugvóban volt és már mindenki kifogyott a gyógyító italokból, elindultak vissza a lakóövezet felé. Egy vékony női játékos, aki egy lándzsát használt mondott valamit, lehet azért, hogy ellenőrizze Silicát.

- Majd körbe adjuk a dolgokat, amiket szereztünk mikor visszaértünk. De mivel téged gyógyít a gyíkod, ezért nincs szükséged azokra a gyógyító kristályokra igaz?

Silica ezt sértésnek érezte és visszavágott.

- Te még csak ki se jössz a frontra csak a csapat mögött mászkálsz, nem mintha te használnál gyógyító kristályokat.

Ezután a civakodás csak fokozódott és a csapatvezető próbálkozásai, egy kard- és pajzshasználó, hogy megállítsa őket teljesen reménytelen volt. Végül Silica haragjában azt mondta:

- Nem kellenek a cuccok. Soha többé nem társulok veled. Amúgy is rengeteg ember van, aki társulni akar velem.

Figyelmen kívül hagyva a csapatvezető javaslatát, hogy legalább addig maradjanak együtt, amíg kijutnak az erdőből vissza a lakóövezetbe, elhagyta a csapatot és elindult lefelé céltalanul egy kis vágaton.

Még ha egyedül is ment, hetven százalékig már mestere volt a tőrhasználatának és Pinâ is ott volt, hogy fedezze a hátát, szóval a szörnyek a harmincötödik emeleten nem jelentettek gondot a számára. Át kellett volna jutni az erdőn és vissza a lakóövezetbe minden probléma nélkül. Vagyis így lett volna, ha nem téved el.

Az erdőt nem a semmiért hívták „A barangolás erdejének”.

Az erdő tele volt óriási, tornyosuló fákkal és részekre tagolódott, mint egy sakktábla; egy perccel az után, hogy beléptél egy területre az kapcsolódott egy másik területhez. Ha ki akartál jutni az erdőből, akkor vagy egy perc alatt végig kellett futnod az összes területen vagy venni egy drága térképet a lakóövezetben, ami megmutatta, hogy az adott terület, amiben vagy melyikhez kapcsolódik, és hogy juthatsz át az erdőn.

De az egyetlen személy, akinek volt térképe az a csapatvezér volt. Ha használta a teleportáló kristályát csak egy másik területre vitte a város helyett, ezért meg kellett próbálnia átverekedni magát az összes területen. Körbe futkározva a hatalmas fák gyökerei és az azt követő örökké kígyózó erdőcsapás nehezebbnek bizonyult, mint gondolta.

Silica úgy döntött, hogy északnak tart, de az egy-percek peregtek mielőtt elérte volna a területek végét, végül valami ismeretlen területen kötött ki újra és újra. Hamarosan már az ájulás határán volt a kimerültségtől. A lenyugvó nap vöröse egyre mélyült és ő egyre nyugtalanabb lett, ahogy az ég egyre sötétebb lett és az esélye, hogy kikerül a vártoronyból egyre csekélyebb lett.

Végül, Silica feladta a futást és elkezdett gyalogolni, remélve, hogy az erdő szélénél köt ki valahogy. De a szerencse nem az ő oldalán állt és számtalana szörny támadt rá miközben botladozott. Még a nagy szintkülönbség ellenére is, egyre sötétebb lett és végül már azt se látta mi van a földön. Habár ott volt Pinâ, hogy segítsen neki nem tudott minden harcból sértetlenül távozni, végül felhasználta minden gyógyító italát, sőt még a vészhelyzetre tartogatott gyógyító kristályát is.

Mintha megérezte volna Silica idegességét, Pinâ megcirógatta az arcát a fejével miközben dorombolt a vállán. Silica megbánta a sietségét és büszkeségét, ami ebbe a helyzetbe sodorta, miközben megsimogatta partnere hosszú nyakát nyugtató módon.

Azt motyogta magában miközben sétált:

- Sajnálom. Nem hiszem különlegesnek magam még egyszer. Ezért kérlek, engedj ki innen, ha legközelebb teret ugrok.

Egy másik eltorzult területre lépett, ahogy imádkozott. Egy kurta szédüléshullám után, ami megjelent előtte a szokásos mély erdő, amit minden alkalommal látott. Nyoma se volt a pusztáknak a sötét magas fák mellett.

Ahogy a csalódott Silica újra elindult, Pinâ felemelte a fejét és egy éles sikítást hallatott. Ez egy vészjelzés volt. Silica azonnal előrántotta a tőrjét és abba az irányba emelte, amibe Pinâ nézett.

Néhány másodperccel később egy halk morgást hallott egy óriási moha fedte fa mögül. Ahogy látását arra fókuszálta egy sárga jelző jelent meg. Néhány volt belőlük. Kettő, nem…talán három. A szörnyek neve „Iszákos majom” volt. Ezek a szörnyek a legerősebbek közül valók voltak a barangolás erdejében. Silica az ajkaiba harapott.

Még ha ez is volt a helyzet...

Nem voltak olyan veszélyesek, ha valaki a szintjüket nézte.

Amikor középosztálybeli játékosok, mint Silica, kiment a csatatérre ez egy közönséges felfogás volt, hogy néhány szinttel magasabbak legyenek, mint a megjelenő szörnyek. Általában, elég magas szinten kell lenned, ahhoz hogy letudj győzni ötöt, minden gyógyító ital nélkül.

Az ok az volt, hogy a legmagasabb szintű harcosok a frontvonalon, még a középosztálybeli játékosok kalandokon vettek részt, hogy elég col-t keressenek a megélhetésre, és hogy elég tapasztalatot szerezzenek csak azért, hogy ne maradjanak le az átlag játékosoktól, és persze, hogy elűzzék az unalmat. Ezek közül az okok közül, egyik se érte meg, hogy kockáztasd az életed. Valójában még mindig van legalább ezer játékos a „Kezdetek városában” akik még a halál legkisebb esélyét is visszautasították.

De mindenkinek kell egy bizonyos pénzforrás, amiből eleget kereshet italra és alvásra. Sőt mi több minden MMORPG játékosnak volt egy betegségre hasonlító érzete, ami a bizonytalanság érzetét keltette bennük, ha nem értek el egy hétköznapi szintet. Emiatt, másfél évvel a játék kezdete után a legtöbb játékos kivándorolt a harcmezőre, hogy nagyobb szinteket érhessenek el és élvezhessék a kalandozást.

Emiatt, az iszákos majmok, amit úgy magasztaltak, mint az egyik legerősebb szörnyet a harmincötödik emeleten, nem volt nagy kihívás Silica számára; legalábbis nem kellett volna, hogy az legyen.

Silica megemelte a tőrt miközben rávette magát, hogy koncentráljon. Pinâ is felszállt miközben készülődött a harcra.

A szörnyek, amik megjelentek a fa mögül emberszabásúak voltak és sötétvörös bunda fedte őket. Egy durva furkót tartottak a jobb kezükben és valamilyen tököt, amit zsinórral tartottak a bal kezükben.

Ahogy a majmok felemelték a furkójukat és kinyitották a szájukat, hogy bőgjenek, Silica előrerohant, hogy bevigye az első csapást. Szerzet egy tiszta találatot és egy elég nagy részt vett le az Életerő Pontjaiból a „Gyors marással”, ez egy középosztálybeli roham-tőr képesség, majd átment egy nagy sebességű kombóba, ami a legnagyobb előnye volt a tőr használatnak.

Az iszákos majmok alacsonyszintű buzogány-képességeket használtak, és habár mindegyik ütésnek rettentő ereje volt, de hiányzott belőlük a sebesség és a többütéses kombó. Silica sorozta a csapásaival az iszákos majmokat, majd gyorsan visszahátrált csak, hogy egy újabb rohamot indíthasson ellenük. Ezt néhányszor ismételve az iszákos majmok Életerő Pontja nagymértékben csökkent rövid idő alatt. Egyszer-egyszer Pinâ is használta a buborékszerű fújó támadását, hogy összezavarja az ellenfelet.

De mielőtt elindíthatta volna a negyedik képességét a „Hóbortos éleket” és megölje a majmokat…

Egy új ellenség jött a háta mögül, cserélve az előtte lévő majommal a rövid szünet alatt. Silicának nem volt más esélye csak, mint hogy támadja a másik majmot. Az előző majom kihátrált majd megdöntötte a tököt a bal kezével...

Silica ledöbbent, amikor az iszákos majom ÉP csíkjára tekintett. Az ÉP csíkja hihetetlen gyorsasággal töltődött fel. Úgy tűnt, hogy a tök valamilyen gyógyító italt tartalmazott.

Már nézett szembe korábban is iszákos majmokkal a harmincötödik emeleten, de azok csak ketten voltak akkor és még azelőtt megölte őket mielőtt cserélhettek volna, úgyhogy nem volt tudatában ennek a különleges képességnek. Silica csikorgatta a fogait és koncentrált, hogy a másodikkal rendesen elbánjon.

De amint az ÉP csíkja megütötte a piros sávot, növelte a távolságot, hogy megindíthassa végső támadását, a másik majom cserélt vele. Ez a harmadik iszákos majom volt. Ekkor már az első majom is majdnem tejesen feltöltötte az ÉP csíkját.

Ennek sose lett volna vége, ha így folytatódott volna tovább. Szája kiszáradt az aggodalomtól.

Silicának alig volt tapasztalata az olyan harcokban, amikor egyedül van. Még ha elsöprő előnye is volt szintekben, ez csak egy szám volt; a játékos tényleges képessége teljesen más téma volt. Az aggodalom, amit érzett Silicában átment zavarodottságba. Egyre többet tévesztett, ami utat nyitott az ellenfélnek, hogy ellentámadást indítson.

Mikor a harmadik iszákos majomnak is sikerült lecsökkentenie a ÉP-jét a felére, a próbálkozása, hogy kombókat végez egymás után rést hagyott maga után. A majom nem szalasztotta el a lehetőséget és bevitt egy kritikus találatot.

A fa buzogány durva megmunkálású volt, de az alaptámadási ereje, ami a súlyából származott kombinálva az iszákos majom támadási erejével Silica ÉP-jének harminc százalékos csökkenését okozta. Hideg futott végig a hátán.

A tény, hogy kifogyott a gyógyító italokból csak hozzáadódott az idegességéhez. Pinâ lehelete visszaállította körül-belül a tíz százalékát az ÉP-jének, de ez nem egy olyan dolog volt, amit Pinâ gyakran tudott használni. Még ezzel is, ha három ilyen támadás betalálna – meghalna.

Halál. Silica megdermedt, amint ennek a lehetősége felötlött benne. A karját nem tudta megemelni. A lábai nem mozdultak.

Eddig a harc félelmetes volt, de messze állt az aktuális veszélytől. Eddig sose gondolta, hogy a tényleges halálhoz kapcsolódik...

Ahogy ott állt megdermedve szemben az iszákos majommal, ami üvöltött és felemelte a buzogányát megint, Silica rájött mit is jelent valójában harcolni egy szörnnyel a SAO-ban. Egy ellentmondás; a SAO egy játék volt, de nem egy olyan, amit játszani kell.

A buzogány tompa hanggal végighasítva a levegőn, neki csapódott, ahogy ott állt megmerevedve. Nem bírta ki az ütközést és a földre esett. Az ÉP-je nagymértékben csökkent és belépett a narancs zónába.

Végül már semmire se tudott gondolni. El tudott volna futni. Használhatott volna teleportáló kristályt, de ő csak szimplán figyelte, ahogy a majom harmadszorra is felemeli a buzogányát.

A megmunkálatlan fegyver piros fényt eresztet, és mikor már reflexszerűen bezárta volna a szemeit...

Egy kis alak ugrott közé és az buzogány közé. A csapódás nehéz és dermesztő hangja hallatszott. Az égkék tollak szétoszlottak egy pillanat alatt és a kis ÉP csík nullára csökkent.

Pinâ Silicára nézett a kék kerek szemeivel, miután a földre hullott. Egy gyenge morgást kiadva számtalan sokszögre oszlott szét. Egy hosszú farok toll lebegett lefelé a földre, mintha csak táncolt volna.

Valami Silicában eltört. A cérna, ami összetartotta elszakadt. Mielőtt a szomorúság eláraszthatta volna, a düh kerítette hatalmába: düh, amiért nem tudott mozdulni egyetlen ütés után; düh, amiért elég beképzelt volt, hogy egy kis vita miatt úgy gondolta egyedül is keresztüljut az erdőn.

Silica egy ruganyos mozdulattal hátralépet, kikerülve a csapást, amit a szörny akart rá mérni. Aztán neki rohant egy ordítás közepette. A tőr a jobb kezében villogott miközben a majmot sorozta csapásaival.

Még csak nem is próbálta elkerülni a másik majom buzogányát, ami látta társa csökkenő ÉP-jét, helyette blokkolta a bal kezével. Az ÉP-je csökkent, habár nem annyival mintha az egy közvetlen találat lett volna. Figyelmen kívül hagyta és azután ment, amelyik megölte Pinât.

Az előnyére használta kicsiny formáját, egyenesen neki rohant a majomnak és minden erejével belemélyesztette a tőrjét, annak mellkasába. Egy világító kritikus effekttel, az ellenfél ÉP-je semmivé foszlott. Egy sikoly jött először majd, a szétoszlás hangja.

Az oszló törmelékben Silica az új ellenség felé fordította testét és megiramodott. Az ÉP csíkja már a piros veszély zónában volt, de már nem érdekelte többé. Már csak az ellenséget látta, akit meg kellett ölnie, mintha megnőtt volna csak, hogy betöltse látómezejét.

Elfelejtette halálfélelmét és pont azon volt, hogy egy halálra ítélt rohamot indítson a lengő buzogány alól.

Egy világos fény vágta keresztül az iszákos majmokat hátulról, amik egymás mellett álltak.

A két majom teste egy pillanat alatt szétesett, majd szétoszlottak és eltűntek.

Ahogy Silica állt dermedten, egy férfi játékost látott a szétoszló darabkák mögött. Fekete haja volt és egy fekete kabátot viselt. Nem volt túl magas, de elsöprő jelenlét sugárzott belőle. Silica hátrébb lépett, amint az ösztönös félelem eluralkodott rajta. Szemeik találkoztak.

De a szemei csendesek voltak és mélyek akár az éjszaka. A fiú a hüvelyébe visszatette az egykezes kardját a hátán, majd egy csengő hanggal szólásra nyitotta a száját.

-Sajnálom. Nem tudtam megmenteni a barátod.

A testében lévő erő teljesen elhagyta, ahogy meghallotta ezeket a szavakat. Nem tudta megállítani az állandóan hulló könnyeit. Észre se vette, amint a tőr kicsúszik a kezei közül és a földre hullik. Amint meglátta a világoskék tollat a földön, térdre rogyott előtte.

Ahogy a dühe eltűnt, egy megállíthatatlan szomorúság és a hiány ütötte fel a fejét. Ezek az érzések könnyet formálva hajthatatlanul hullottak a szeméből és gurultak le az arcán.

A familiárisok nem úgy voltak programozva, hogy megállítsanak egy támadást, mintha ez a normál viselkedésük egy része lenne. Pinâ a saját szabad akaratából vetette magát a támadás elé – ezt úgy is hívhatnánk, hogy ez volt az eredménye annak a szeretetnek, amit Silica iránt érzett, akivel egy évet együtt töltött.

Ahogy maga köré fonta karjait sírva azt motyogta.

-Kérlek…ne hagyj el…Pinâ…

De az égkék toll nem adott választ

Prológus

Főoldal

2. fejezet